A rendszerváltást követő hetedik demokratikus országgyűlési választásokra készül Szlovákia. A százötven tagú egykamarás Szlovák Nemzeti Tanács (vagyis a szlovák országgyűlés hivatalosan) megválasztására 2010. június 12-én kerül sor északi szomszédunknál. A választási kampány meglehetősen kemény annak következtében, hogy a korábban egyértelmű kormánypárti siker ugyan még mindig biztosnak tűnik, de az ellenzéki pártok erősödése és esetleges későbbi összefogása akár győzelemre is vezethet, ahogy 1998-ban történt. Vizsgáljuk meg a kampányt, a politikai helyzetet és a választásokat követő lehetőségeket.
 Mint ismeretes, a jelenlegi szlovák kormány legerősebb pártja a baloldali-nacionalista Robert Fico vezette Irány (Smer), amely toronymagasan esélyese a soron következő választásoknak. Fico számára számos kellemetlen politikai tapasztalatot hozott a két másik szövetséges kormánypárt az elmúlt ciklusban, vagyis a szlovák nemzetiek (SNS) pártjának korrupciós ügyei és szélsőséges vezetőjének (Jan Slota) vállalhatatlan megnyilvánulásai csakúgy, mint a népszerűségében megkopott Mečiar Néppártjának (HZDS) botrányai. Pár hónappal ezelőtt még nem tűnt kérdésnek, hogy ki lesz Szlovákia miniszterelnöke június után, hiszen a Smer nagy fölénnyel vezetett a többi szlovák párt előtt a népszerűségi listák felmérésein. Fico miniszterelnök pedig magabiztosan jelentette ki, hogy a nemzetiekkel semmi szín alatt nem kíván tovább kormányozni (a titkos beszélgetés napvilágra került a szlovák sajtóban) és aktív politikai lépéseket tett a nemzetiek szavazótáborának magához édesgetésének érdekében a keményebb, nemzeti húrokat pengető, ámde populista fellépésével. A pénzügyi válság azonban kikezdte népszerűségét, pár hónap alatt az Irány pártja csaknem 10%-ot zuhant a szlovák közvélemény-kutatóknál.
Mint ahogy számítani is lehetett rá, ebben a kampányban is előkerült a magyar kártya (csakúgy, mint eddig mindig), vagyis az ország legnagyobb kisebbségét kitevő magyarsággal szembeni riogatás és a szlovák állam függetlenségének megvédése hazánk állítólagos törekvéseitől. Azonban ebben a kampányban előkerült egy bizonyos görög, sőt svájci kártya is, hiszen a görög pénzügyi válság konszolidálása meglehetősen nehéz helyzetbe hozta Szlovákiát (mind erkölcsileg, mind pénzügyileg nehezen volt vállalható a gazdagabb uniós ország pénzügyi megsegítése, az amúgy szintén válságban lévő szegényebb Szlovákiától), annak politikai kezelése kikezdte Fico miniszterelnök szakmai tekintélyét. A kampány során pedig a korábbi (2006-ig kormányzó) jobboldali kormány állítólagos privatizációs csúszópénzeinek svájci számlára történő elrejtése, illetve annak Fico általi nyilvánosságra hozatala hozta be a már említett svájci kártyát.
 Vegyük át a két oldal esélyeit a választásokon. Összesen 18 párt állított listát, azonban a tényleges parlamentbe kerülésre mindössze 8 pártnak van reális esélye (amelyből kettő új formáció).
Az ország még mindig legnépszerűbb politikusa Robert Fico, akinek pártja, az Irány (Smer) természetesen az állandóságot és a biztonságot hangsúlyozza, a kormányváltás esetén az energiaárak emelkedésével, illetve az életszínvonal csökkenésével riogat. Populista és nemzeti érzésekre építő kampányt folytatnak, élesen támadva fő jobboldali ellenfelüket. Népszerűségük így is 35% körül alakul, messze a legmagasabb támogatottsággal bírnak.
A jelenlegi kormányt alkotó másik két párt közül a Mečiar vezette Néppárt (HZDS) népszerűsége, a korrupciógyanús ügyek miatt megkopott az elmúlt években, és ugyan a párt képviselőjelöltjei tekintetében némileg megújult a választásokra, a közvélemény-kutatások szerint a parlamentbe jutáshoz szükséges 5% körül egyensúlyoz, parlamentbe jutása kétséges. A Szlovák Nemzeti Párt biztos parlamentbe jutó erőnek számít a maga körülbelül 5-6%-ával, bár népszerűsége erősen csökkent (a kormányzás miatt elhasználódott a korrupciós botrányok miatt), de a magyar kártya (főleg a magyarországi állampolgársági törvény módosításának kiélezése) és romaellenes kampányának hatására számolni kell velük a következő években is a parlamentben.
Az ellenzéki jobboldal pártjai meglehetősen vegyes képet mutatnak:
A jobboldal vezető ereje a korábbi kormánypárt, a Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió- Demokrata Párt (SDKU-DS), amelyet jelenleg a korábbi államfőjelölt Ivetá Radicová vezet a háttérbe vonult (korrupciós vádakkal illetett) Dzurinda helyett. Népszerűségüket 12-16% körülire becslik a közvélemény-kutatók. A korrupciómentes modern Szlovákiáért kampányolnak, három fő területre fókuszálnak: a gazdaság talpraállításával, a családok és a középosztály életminőségének javításával, valamint a korrupció letörésével kezdenék.
A másik kereszténydemokrata párt, a Ján Figel’ vezette Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) hasonlóképp a korrupció ellen, állami sikerdíjak csökkentéséért lép fel, valamint erőteljesen támadja a kormányzó baloldali Smert annak pártfinanszírozási botrányában (2002-ben a Smer a bevallott kampánypénz hússzorosát használta fel, Fico pedig 2006-ban posztokat ígért állítólag anyagi támogatásért cserébe a kampányban). A kereszténydemokraták léptek fel a legerélyesebben a magyarországi állampolgársági törvény módosításának ügyében a jobboldali pártok között, ellenfeleik időnként rájuk sütik a populista jelzőt. Mindennek ellenére 8-12% között mérik támogatottságukat.
Egy új liberális jobboldali párt a Szabadság és Szolidaritás (SAS). A liberális pártot Richard Sulík alapította tavaly márciusban, nagyrészt a politikában eddig másodvonalbeli vagy új arcokkal indulnak, szakmai alapon politizálnak, és távol tartják magukat a jelenleg kormányzó erőktől és azok populista-nacionalista politizálásától. Erőteljes antikommunista meghatározás jellemző rájuk, gazdaságélénkítés, szociális reform, vállalkozóbarát intézkedések lennének a fő irányvonalaik kormányon. A párt rendkívül népszerű (különösen a városi fiatalabb rétegek körében), az összes szlovák közvélemény-kutató cég szerint biztos bejutók, sőt 10-14%-ra teszik lehetséges eredményüket, amellyel az egyik legerősebb jobboldali párt lehetnek az új parlamentben.
A végére maradt a két „magyar” párt bemutatása, a Magyar Koalíció Pártja hagyományosan a felvidéki magyar kisebbség képviseletére törekszik, vezetője Csáky Pál. Kampányszlogenük a „hűség”, amelyben minden benne van: a pártszakadást követő népszerűségvesztés (a támogatók és szavazók egy része követte Bugárékat a Híd-Most-hoz) és a parlamentbe jutás kérdése fölötti aggodalom egyaránt. Kampányukban a közbizalom helyreállítása, a kisebbség elleni intézkedések megszüntetése vagy mérséklése, korrupciómentesség, egyenlőség és egyenrangúság, gazdasági fejlődés és regionális politika a kulcsszavak. A magyar kormány egyértelműen mellettük állt ki a kampányban (amelyet Bugár nehezményezett is). A közvélemény-kutatások szerint 5-6% között egyensúlyoznak.
A „szakadár” jelzővel illetett szlovák-magyar párt a Bugár Béla vezette Híd-Most formáció ugyancsak első megmérettetésére készül, a parlamenti küszöb felett mérték őket, bejutásuk kérdéses, akárcsak a korábban említett HZDS-é. Kampányuk fő szlogenje az „együttműködés”, a gazdasági talpraállás, a nyugdíjrendszer reformja, a nemzeti megbékélés, az állami transzparencia, szociális reformok mellett kardoskodnak.
A jelenlegi mérések szerint, amennyiben az ellenzéki erők felsorolt pártjai bejutnak a parlamentbe, komoly esély mutatkozhat a kormány leváltására. Ezt nehezíti, hogy a pártok nem homogének, liberális formáció éppúgy megtalálható közöttük, mint konzervatív párt egyaránt (nem beszélve a nemzeti törésvonalról). Igazán becsületre méltó teljesítmény lenne öt ellenzéki pártból működőképes kormányt létrehozni.
Hasonló nehéz helyzetben van Fico pártja is, amely cseh mintára megnyeri a választást, de kormányzóképessége veszélyben van. Az esélyes pártok sorra határolódnak el tőle, mint lehetséges kormánypartnertől, mindössze a nemzetiek és a kormányzó „demokraták” jöhetnek számításba partnerként (már ha Meciar „demokratái” egyáltalán bejutnak), de ez nem igazán szimpatikus Ficonak sem, sőt pártjának szinte vállalhatatlan, ennek esélye csökkenőben van. Szlovákiai lapok, mint bulvárhírt lehozták ugyan, hogy Fico éles váltással felkérheti a magyar MKP-t kormánytársként, de erre az elmúlt hetek megromlott viszonyai közepette minimális esély van. Azonban politikailag ez lenne a legkedvezőbb, mind Ficonak és a magyaroknak is: mindkét fél tekintélyvesztés nélkül léphetne vissza a kettős állampolgárság folytán kialakult helyzetből: míg a magyarok a koalíciós feltételnek szabhatnák a szlovák alkotmánymódosítás visszavonását (amellyel elveszthetnék állampolgárságukat a magyar felvételénél), Fico kormányon maradhatna és normalizálhatná nemzetközi és magyar kapcsolatait, egyben lerázva a nemzetiek kellemetlen társaságát.
Mindezek jelenleg bizonytalan találgatások, de pár napon belül okosabban lehetünk. Amiben biztosak lehetünk: a végsőkig kőkemény és durva kampány néz ki, és egy kellemetlen kompromisszumok között kötött koalíciós kormány várható. A magyar-szlovák kapcsolatok alakulásában pozitív irányt venne, ha a nemzetiek kiesnének a kormányból és magyar párt léphetne kormányra (vagy Bugár szlovák-magyar pártja vagy Csáky hagyományosan magyar pártja), különösképpen ha ez jobboldali formációban történne. Számunkra a rémkép az lenne, ha maradna a jelenlegi kormány és a két magyar párt kioltaná egymást és mindketten kiesnének az országgyűlésből. Hamarosan többet látunk majd.
Török Tamás
|
