Minden új év, új reményekkel kecsegtet. Különösen igaz ez a 2010-es évre, amely választási év, és mint ilyen minden demokráciában bízó embernek ünnepe is egyben, hiszen választás lesz, amelyen élhetünk nehezen szerzett demokratikus jogainkkal. A választás szinte eldőlt a közvélemény kutatások szerint. De vajon így van ez?
 Választás
Ismerős érvek tűnnek fel rendszeresen, amikor a politikáról beszélgetek a hétköznapokon ismerőseimmel: „Olyan mindegy mit csinálunk, minden politikus tolvaj, nincs kire szavazni, mind egyforma.” ”Nincs értelme elmenni, mert úgyis mindegy.” Talán leírnom sem érdemes, hogy ezekkel az érvekkel maximálisan nem értek egyet. Példaként hozhatnám, hogy nem egy szoros szavazás volt már, ahol néhány szavazat döntött, tehát biztosra vehetjük, hogy minden szavazat számít. Tudjuk, ha nem megyünk el, akkor olyanok szerezhetnek mandátumokat, akik egy szűk, de fegyelmezett kisebbséget képviselnek, a többséghez viszont meg sem próbálnak szólni, hát még képviselni. Szóval bármilyen biztosnak is tűnik kedvelt pártunk győzelme, vagy veresége, el kell mennünk. Többek között azért is, hogy nyugodtak lehessünk, mi megtettük a magunkét a közösségért. Igen, a közösségért, amelyet az egyéni vélemények összessége alkot. Ha nem nyilvánítunk véleményt, akkor valami elvész, hiszen mindenki véleménye értéket képvisel. Még értékesebbé tehetjük magunkat a közösség számára azzal, ha szánunk egy kis időt a választás mérlegelésére, hiszen egy átgondolt vélemény még hasznosabb, még építőbb. Könnyen jön a válasz erre, hogy nincs kire szavazni, mind egyforma. Ez természetesen nem igaz. Nézzük csak meg. A baloldalon szavazhatunk az LMP-re, az MSZP-re, a SZDP-re. Szavazhatunk liberálisokra, mint az SZDSZ, MDF (nem véletlenül teszem őket ebbe a csoportba), a jobboldalon pedig a Fidesz-re, a Jobbikra. Most csak a legismertebb pártokat soroltam fel, de ez már így is hét párt. És messze nem egyformák. Mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb nézeteket képviselőt. Ha csalódtunk a nagyokban, szavazzunk a kicsikre, bátran olvassuk el programjaikat, és ha nem tartják be azt, amit ígértek, kérjük számon, nyilvánítsuk ki véleményünket. Persze magam is tisztában vagyok ennek korlátaival. Tisztában vagyok azzal, hogy a gyászos 2006-os események hazaüldözték a tisztes állampolgárokat még a nemzeti ünnepekről is, és megrendült a szabad véleménynyilvánításba vetett hit. Továbbá tisztában vagyok a pártok és a társadalom kapcsolatának hiányosságaival. Ennek ellenére állítom, az apátia nem más, mint egy kiváló eszköz, amit az olyan politikusok kezébe adhatunk, akik ezt kihasználva visszaélnek a hatalmukkal, és támaszkodnak a biztos rosszat választók vagy távol maradók tömegeire, a bizonytalan jót választókkal szemben. Természetesen ez, kinek-kinek mást jelent, de a választás ennek ellenére egy olyan dolog, amiben csakúgy, mint az olimpián, a részvétel a fontos, csak itt mindenki győzhet, még az is, aki látszólag vesztett. Persze ha rosszul döntünk, sajnos mindenki veszthet is, ezért használjuk ki a hátralévő szűk három hónapot, nézzük meg kire szavazunk áprilisban. De mindenképpen vegyünk részt, mert minél többen mérlegelünk és megyünk el szavazni, annál nagyobb esélyt, legitimitást adunk a következő kormánynak, hogy a nehézségeket, amelyek az ország előtt állnak, megoldja.
2010 az újrakezdés
 Meglehetősen sok véleményt olvashatunk arról, hogy a következő kormány valamit újrakezd, újjá épít. Ez részben igaz is, de csak annyira, amennyire minden egy adott kormánypártot egy másikra leváltó választásnál igaz lehet. A jelenlegi kormánypárt propagandája, a rendbe tettük az országot, sántít, hiszen lényegesen rosszabb állapotban adják át, mint amilyenben kapták nyolc éve. Ez nem a világválságnak, hanem egy sajátos magyar válságnak köszönhető, amelyben a dilettantizmus és a féktelen költekezés szimbiózisa valósult meg. Az így okozott károk elhárítása még hátra van, efelől kétségünk sem lehet. Ellenben ne higgyük azt, hogy mindent elölről kell kezdeni. A demokrácia ugyanis soha nincs kész, nem lehet ünnepélyesen átadni, mint egy szobrot, hogy íme, tökéletes, mostantól érinthetetlen. Ellenben nem is olyan, mint Déva vára, amely estétől reggelig leomlik, azaz négyévente újra kell kezdeni. Az elmúlt 20 évről lehet jó, lehet rossz véleményünk, de azt, hogy a demokratikus alapok ne lennének lerakva, nem mondhatjuk. Sőt, sokakkal ellentétben azt is mondom, hogy büszkék lehetünk rá. Nem rosszabb ez, mint más országok demokráciája, csak persze jó magyar módra hajlamosak vagyunk alábecsülni azt, amit elértünk. Pedig nagyon sokat elértünk, csak még nem eleget. De építkezni bizony lehet és kell is. A politikai rendszer itt-ott bizony reformra, kiigazításra szorul, de nem kidobandó. Ugyanis egyet tudnunk kell, bármilyen gyengén üzemel egy demokrácia, az mégis jobb, mint egy hatékony diktatúra. Mert a hatékony diktatúra bizony hatékonyan nyomja el az állampolgárokat is. Szerencsére minden rémhírrel ellentétben, a magyar politikai erőtér minden számottevő politikai ereje demokratikusan képzeli el a jövőt. Ettől persze a demokratikus rendszer védelme minden állampolgár feladata, és ezt senki át nem veszi tőlük. Tehát ha nem is kezdődik semmi újra, azért reformokra készülhetünk, készülnünk is kell, mert a problémáink súlyosak.
Reformok
Azt, hogy milyen reformokra számíthatunk, még pontosan nem lehet tudni. De az biztosra vehető, hogy az egészségügytől, az önkormányzatokig, a nagy rendszerek módosulni fognak. A kérdés az, hogy milyen irányt vegyen az ország gazdaságilag, hogyan alakítsa át a társadalom alrendszereit, és magát a társadalmat is. Mi az a szempontrendszer, amit figyelembe kell venni. Az én véleményem a következő, pontokba szedve:
- Az elsőszámú probléma a katasztrofális demográfiai helyzet, amely ellehetetleníti a gazdasági fejlődést, finanszírozhatatlanná teszi a nagy társadalmi elosztó rendszereket.
- Iszonyatos méretűvé vált a bürokrácia és a hozzákötődő korrupció, amelynek csökkentése kulcskérdés.
- Egy olyan adórendszert tartunk fenn, amely az előbbiekből következően olyan adókat vet ki, ami valójában befizethetetlen, azaz beépíti a rendszerbe az adócsalást, ami a versenyképesség egyik kritériuma lett. Hatalmas hazugság az, amikor úgy akarják fehéríteni a gazdaságot, hogy az adórendszert nem alakítják át fenntartható szintre.
- Az energiaimport-függőség, amely gyakorlatilag kiszolgáltatja az országot. A következő kormány elsődleges feladata, hogy adókedvezményekkel, állami programokkal felgyorsítsa az alternatív energia felhasználást és törekedjen a részleges energiafüggetlenségre, diverzifikációra.
 Az általam felsorolt problémák persze összefüggenek és még kiegészíthetők, hiszen ez a lista szubjektív. Részmegoldások lehetnek, de az átalakításoknak, széleskörűnek, és koherensnek kell lenniük, különben nem lehetnek igazán hatékonyak. A véleményem az, hogy ezek az átalakítások kétharmados többség nélkül nem fognak menni, de legalábbis nem lehetnek elég mélyrehatóak. Ezért bízom benne, hogy kialakul a parlamentben egy olyan pártképlet, amely lehetővé teszi ezt az átalakítást. Nem tartok attól sem, hogy a Fidesz egyedül szerezné meg a szükséges kétharmadot. Azok a komolytalan spekulációk, amelyek királyságról, meg egypártrendszerről beszélnek, csak az ismerethiányból vagy politikai propaganda céljából születnek. Nem lehet eltekinteni ugyanis a nemzetközi környezettől, amely egy ilyen átalakulást a térségben nem tolerálna, valamint a Fidesznek, mint európai pártnak a beágyazottságát az európai, demokratikus pártrendszerbe. Ha ezeket a tényezőket figyelembe vesszük, nincs sok félnivalónk. Ettől függetlenül józan számítás szerint két párt mindenképpen kell majd a kétharmadhoz, ezért sok józan politikai alkura lesz szükség a következő ciklusban a valódi átalakuláshoz, sőt akkor is szükséges az egyeztetés, ha a kétharmad adott lesz, hiszen azok a programok, amelyek orvosolják a fenti problémákat, bőven túl mutatnak a négyéves cikluson. Bízom benne, hogy a józan számítás, egy tisztázó választás után megteremti majd ennek lehetőséget. Ehhez pedig semmi másra nincs szükség, mint egy olyan választásra, ahol sok választását mérlegelő állampolgár megfelelő döntést hozzon.
Remélem az új esztendő sikeres választása megalapozza a válságból kivezető utat.
Mári László |
