Merre tovább MSZP?
Miután tragikomikus véget ért (vagy ér) az MSZP által vezérelt kisebbségi kormány, el kell gondolkoznunk azon, mi lesz a magyar baloldallal? Milyen párt jön létre az ellenzékben törvényszerűen lezajló megújulás során? Esetleg a Kapolyi-féle szocdem alakulat veheti át a stafétát? Netán létrejön egy „Gyurcsány párt”? A válaszok részben a múltban, részben a jövő által kínált lehetőségekben rejlenek.
Először lássuk a múltat: A rendszerváltás során az állampártból „táblacserével” létrejött párt, 1994-ben a változásokat, és a rendszerváltó pártokat megelégelő társadalom szavazatainak révén aratott elsöprő győzelmet és jutott hatalomra azzal a társadalmi igénnyel a háta mögött, hogy megpróbálja konzerválni a viszonyokat, netán felelevenítik azt, amit a társadalom elveszettnek érzett. Erre azonban nem volt mód. Hiába nyert a Szocialista Párt, hiába alakíthatott volna egyedül kormányt, az állampárt árnya továbbra is kísértett. Azért, hogy a kormány legitimitását ne kérdőjelezze meg a „Nyugat”, a Szocialista Párt koalíciót ajánlott az SZDSZ-nek, amely két sikertelen választás után, kapva kapott az alkalmon, mert így látta biztosítva a párt jövőbeli meghatározó szerepét a magyar pártrendszerben. Az SZDSZ balra tolódott, harsány antikommunizmusát elhagyta (mindez természetesen nem előzmények nélkül történt, lásd Charta-mozgalom), az MSZP pedig liberális irányba mozdult. Mind a két fél számára előnyös volt ez a frigy, hiszen az SZDSZ hozta jó média és nyugati kapcsolatait, míg az MSZP a kiterjedt kapcsolati hálót, amely a magyar társadalom minden rétegére kiterjedt. Ennek ellenére nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a koalíció a kezdetektől fogva rosszul működik. Sem egységes gazdasági koncepciót, sem egy új társadalomképet nem tudtak felmutatni. Folytatták a „húzd meg, ereszd meg” politikáját, ami törvényszerűen vezetett a bukáshoz 1998-ban. Az a Fidesz került hatalomra, amely jóval sikeresebb fordulatot hajtott végre jobbra, mint az SZDSZ balra. Az SZDSZ törpe párttá vált, a Fidesz az MSZP valós ellensúlyává, jobboldali váltópárttá. Ezzel létre is jött az a konstrukció, ami a mai napig meghatározza az erőviszonyokat a magyar demokráciában. 1998-2002 között a Fidesz viszonylag sikeres kormányzását hozta, ami jelentősen megerősítette szavazóbázisát. Az MSZP erre nem valós programmal (mert az nem is volt), hanem féktelen ígérgetésekkel és az addig ilyen méretekben nem alkalmazott „karakter gyilkosság” eszközével válaszolt. Megalkották azt az Orbán képet, ami mai napig fogva tartja a baloldalt és erre építettek mindent. Ez lett az a kapocs, ami tűzön-vízen át együtt tartja a baloldali politikai elitet, viszont ki is alakítja azt a háborús pszichózist, ami cselekvőképtelenné teszi kormányzati pozícióban. Eltekintve Demszky bátortalan kiugrási kísérletétől, az MSZP-SZDSZ tandem már elválaszthatatlanná vált. Egyik sem lehetett meg a másik nélkül. A 2002-es győzelem igazolni látszott az eddigi tetteiket, de az az ígéret-tenger, amit a győzelem érdekében bevetettek, súlyos teherként nehezedett a győztes pártokra. A 100 napos osztogatások megpecsételték, nemcsak a koalíciós pártok sorsát, hanem az ország útját is kijelölték a lejtőn lefelé! Kényszerpályára álltak a saját ígéreteik foglyaként. A 2006-os választás ebben semmi újat nem hozott. Úgy vélem, az értékelésekkel ellentétben nem Gyurcsány Ferenc, hanem a 4 évig tartó permanens osztogatás és a rendkívül elhibázott kampány okozta a Fidesz vesztét, eredményezett szocialista győzelmet. Ez a győzelem azonban meglehetősen pürrhoszira sikeredett, hiszen alig egy hónappal később már kétségbeesett taktikázásra szorult Gyurcsány Ferenc, ami gyorsuló ütemben erodálta pártja támogatottságát és az SZDSZ-el pedig szembefordította. A folyamatos népszerűség vesztés szükségszerűen a koalíció szakadásához vezetett, majd kisebbségi kormányzáshoz. Ez már kényszerpálya, amit a folyamatos gazdasági problémák jelöltek ki. A párt kényszeresen összezárt miközben a Fidesz Orbán vezetésével folyamatosan nyomás alatt tartotta a látványosan ügyetlenkedő kabinetet. Gyurcsány hatalmi centrumot próbált építeni a pártján belül és ezt látszólag sikeresen tette, a pártszervezetek látványosan kiálltak mellette, miközben a párt első vonala, a „régi” szocialisták egyre jobban távolodtak tőle. Amikor összecsaptak a feje felett a hullámok, elsősorban nemzetközi szintéren, törvényszerűen fordult vele szembe az addig háttérbeszorított pártelit. Itt tartunk most, de hogyan tovább?
A jövő: Várhatóan az elkövetkezendő választásokon, súlyos vereségeket fog szenvedni az MSZP, mert nemcsak a társadalmi támogatása, hanem jelenleg egyetlen kampányképes vezetője is letűnt a színről. Maximum fáradt, enervált bürokratákat vagy súlytalan embereket tud a párt, harcba dobni, egy egységes, ideológiailag jól felépített Fidesszel szemben, amelyik immáron egyedül képviseli a jobbközép politikát, lévén, hogy az MDF neoliberális irányba tolódott Bokros Lajossal és nyilván az SZDSZ és az MSZP liberális szavazóira „utazik”. Tehát a közeljövő választásain a Fidesz ellenlábasai, sokkal inkább egymás szavazóit akarják, mint a Fideszéit. A cél egyértelműen a túlélés, utána pedig a Fidesz bukásának a kivárása. Aki bejut a parlamentbe, az eljátszhatja a Fidesz alternatíva szerepét, amennyiben Orbán tényleg olyan tehetségtelen, amennyire annak vélik. Mindenesetre arra bizton számíthatnak, hogy a kemény intézkedések, amelyek elkerülhetetlenek, alaposan leapasztják majd a Fidesz tábort is. Véleményem szerint, a Fidesz által évek alatt kiépített ideológiával egybeszervezett társadalmi csoportok, civil szervezetek, olyan oszloposodott szerkezetet mutatnak, ami vajmi kevéssé feltételez olyan összeomlást, mint az MSZP rettentően heterogén, leginkább érdekekre, rutinokra és a szocialista múltra támaszkodó tábora. Ezért ha az MSZP jövőt akar építeni, alkalmazkodnia kell az ellenfélhez. Hasonló, oszloposodott szerkezetet kell kiépítenie, ami egy olyan, keményen ideológiával alátámasztott, egységesen szervezett társadalmi csoportot eredményezhet, ahol az ilyen összeomlás elkerülhető. Gyurcsány Ferenc már megpróbált ezt. Összegyúrta az SZDSZ neoliberális, antirasszista, kisebbségorientált politikáját, a saját állami juttatásokra építő szavazótáborának igényeivel. Bevezette baloldalon a Blair-i harmadik út, „legyen vezér a baloldalon is” politikáját. A jövő valami nagyon hasonló. Kell találniuk a párt élére egy integráló személyiséget, aki összefogja az egész rendszert, ami a párt mögé kell, hogy épüljön. Ha ez megtörténik, várhatóan osztrák mintára, nálunk is kialakul a jobbközép és a balközép egymással szembenálló, a társadalmi pozíciókat patikamérlegen kimérő társulásos demokráciája, a jelenlegi fragmentált, centrifugális demokráciájával szemben. Ez az optimális helyezet az, amire a jelenben is úgy kell tekinteni, mint elérendő célra, és ehhez kell az új pártszerkezetet kialakítani. Ez az átalakulás nyilvánvalóan egy hosszabb folyamat lesz, mégis a stratégiát ennek figyelembevételével kell kialakítani. A későbbiekben az osztrák Proportz rendszerhez hasonló modell kialakulása kívánatos lenne Magyarországon is. Tehát az MSZP, mint a majdani egyetlen baloldali gyűjtőpárt tartós együttélésre kell, hogy felkészüljön, a már ma is kész jobbközép blokkal. Amennyiben ennek az együttélésnek nem lesz alternatívája, a két nagy kompetitív párt vezetői szükségszerűen fel fogják ismerni, hogy a közhatalom megosztása kifizetődőbb, mint a folyamatos patthelyzeteket eredményező értelmetlen küzdelem. Ennek viszont előfeltétele az erőviszonyok kiegyenlítődése. Tehát szükséges egy ideológiailag megalapozott baloldali néppárt, amely képes kontrollálni a baloldali irányultságú civil és érdekszervezeteket, ahogy a jobboldal is teszi ezt. Szembe kell néznie a megújuló pártnak a nemzeti eszme előretörésével és azt szükségszerűen adoptálnia kell. Vélhetően ehhez egy olyan vezetőre és csapatra van szükség, amelyik inkább a megegyezések útját keresi, de elég erős ahhoz, hogy akaratát érvényesítse a saját szervezeteiben. Feltétlenül fontos az is, hogy olyan struktúrák alakuljanak ki a pártban, amelyek lehetővé teszik a vezetői posztokra a folyamatos utánpótlást, hiszen éppen itt lehet a Fidesznek az az Achilles sarka, amit egy baloldali, nyitottabb pártstruktúra hosszútávon kihasználhat. A Fidesz egyértelműen Orbánra és a hajdani Bibó kollégistákra épül, és nem látszanak lehetséges utódok, ha ők esetleg háttérbe vonulnak. Ennek az alternatívája nyilván nem lehet, egy hasonlóan zárt struktúra, mert az állandó lövészárok építéséhez, háborús pszichózishoz vezet. Ami a békés, mondhatni könnyed hatalomátadást nem teszi lehetővé. Márpedig egy toleráns, nyitott baloldali pártnak ez nem lehet érdeke, mert szöges ellentétben áll azzal, amit képviselnie kell egy modern társadalomban.
Fontos megoldandó problémája a baloldalnak a fiatalok felé való nyitás. Az elmúlt évek nyugdíjas centrikus politika részben eredményes volt, hiszen rengeteg szavazatot hozott, viszont nemzedéki szempontból úgy beskatulyázta a pártot, hogy sokan afféle nyugdíjas érdekvédő szervezetként definiálja az MSZP-t. Ez semmiképpen sem tartható, hiszen az aktív korosztályokról való lemondás, a pártot tartósan ellenzékbe szoríthatja. Fel kell mutatnia egy minden nemzedék számára elfogadható baloldali irányt. Ebben a zöld gondolatnak csakúgy teret kell kapnia, mint az emberi jogok hangsúlyozásának. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az MSZP ezeket az értékeket nem adoptálta kellőképpen, csak a jobboldal elleni retorikában használja. Példa erre az október 23-ai rendőrattak, vagy a „Hujber Ottó féle energetikai oligarchák” pártbéli szereplése. Ezek a rutinok, káderek, a régről örökölt mechanizmusok és kapcsolati rendszerek maradványai. Ellenzékként ettől, ha nem is teljesen tud majd a párt megszabadulni, de háttérbe kell, hogy szoruljanak. Egy új vonzó baloldali blokk ideológiájának kialakítása persze nem egyszerű. Elég csak arra gondolni, hogy olyan érdekeket kell összhangba hozni, mint az energiapolitika és a zöld mozgalmak. Nem tűnik egyszerűnek, de e nélkül egy új friss baloldali tömb nem elképzelhető. A társadalompolitika hasonló nehézségeket tartogat. Az érdekek ott talán még fragmentáltabbak.
Összegezve az eddig leírtakat; az MSZP számára az ellenzéki lét hasznos lesz, ha élnek a lehetőséggel és az időt jól kihasználva, leváltják azokat a kádereket, akik az elmúlt 20 évben megfáradtak, a párt számára semmilyen újító energiát nem hordoznak. Megtalálják azokat az új integráló személyiségeket, akik egy új utat jelölhetnek ki a magyar baloldalnak. És ami a legfontosabb, szembenéznek azzal a ténnyel, hogy teljesen új ideológiai alapot kell alkotniuk, ami középtávon is képes a pártot sikerre vezetni. Szakítaniuk kell azzal a gyakorlattal, ami a pártot afféle antifideszként jeleníti meg. Ez egy veszélyes, kontra produktív stratégia, aminek éppen most issza meg a levét a párt. Ez az út nem járható, ezt napjaink eseményei jól mutatják. Az új út, aminek egyelőre a körvonalai sem látszanak, nem épülhet az antiorbánizmus homokjára, mert ez csak részsikereket és olyan pürrhoszi győzelmeket eredményezhet, mint a 2006-os választási elsőség. Magyarország és a Magyar Köztársaság számára létfontosságú, hogy olyan kiegyensúlyozott baloldal jöjjön létre, amely nem áldozza fel a taktikai rögtönzések és a pillanatnyi sikerek oltárán a hosszú távú stratégiáját, és képes tartós, kiegyensúlyozott politika alternatívát nyújtani minden nemzedék baloldali, netán liberális csoportjainak.
Mári László
|
