Mire számíthatunk a választások után a külpolitikát tekintve? Melyek lesznek a magyar külpolitika kihívásai a következő években? Milyen kihívásokkal és lehetőségekkel kell és lehet szembenézni? Ebben az elemzésben a magyar külpolitika lehetséges változásaival, hazánk külpolitikai mozgásterével próbálok szembenézni.
Kezdjük azzal, hogy melyek voltak az elmúlt nyolc év legfontosabb magyar vonatkozású külpolitikai eseményei? A kiindulási alap legyen az, amit a külügyminisztérium Külkapcsolati Stratégiájában hazánkról ír: Magyarország korlátozott erőforrásokkal rendelkező, mind globálisan, mind regionálisan integrálódott, közepes méretű európai ország.
 Az elmúlt nyolc évben sok, jelentős változás történt hazánk életében: 2004-ben teljes jogú tagsággal az Európai Unió tagjai lettünk, a NATO és az ENSZ keretén belül részt vettünk az iraki és az afganisztáni béketeremtésben, hogy csak a legjelentősebbeket említsem, persze nem tudjuk feledni, hogy negatív értelemben a tavaly begyűrűzött világgazdasági válság drasztikus mértékben érintett minket a „globális világból”.
A magyar külpolitika az elmúlt nyolc évben gyenge és hatástalan volt. Ez csupán személyes véleményem, de megpróbálom alátámasztani a következőkben. Először is az első szocialista-liberális kormány a tapasztalt, de pártállami múlttal terhelt, a szocialista pártban is vitatott helyzetű Kovács Lászlót nevezte külügyminiszternek, akit egy huszárvágással uniós biztosnak delegáltak, mintegy kikapcsolva a belpolitikából a viharos időkben. A szocialisták által is (igaz, hogy csak utólag) hibának elismert kampányolás a kettős állampolgárság ellen megalapozta néhány szomszédos ország nacionalistáinak étvágyát a határon túli magyarok ellen az elmúlt években. A Kovácsot követő súlytalan Somogyira talán csak a külpolitika iránt érdeklődő politológusok emlékeznek, nem úgy, mint a területen járatlan és teljesen tapasztalatlan Göncz Kingára, akit Slota, a szlovákok elvadult nacionalista pártvezetője csak „kócos hajú nyomorult asszonynak” hívott nemes egyszerűséggel, „aki a szlovák miniszterelnök talpáig sem ér fel” - ekképpen törölve lábát a magyar külügyeket vezető miniszterbe. Göncznek szinte semmi támogatása nem volt az MSZP-ben sem, csupán Gyurcsány „ajánlása” után került helyzetbe. Hozzá nem értését alig tudta leplezni, a magyar külpolitika az ő vezetése alatt volt a legsúlytalanabb és leggyengébb a két ciklus alatt. Távozásakor ragaszkodott ahhoz, hogy az évek alatt „nemzeti külpolitikát folytatott”, de a fideszes szakpolitikus (Németh Zsolt) a magyar külpolitikát „sodródónak és súlytalannak ítélte meg” Göncz alatt, amellyel egyet tudok érteni. Göncz innen az Európai Parlamentbe katapultált, úgy fest, hogy ez a menekülési útvonal a szocialistáknál (lásd: Kovács Lászlóból EU biztos lett a külügy után).
Említhetnénk még Gyurcsány miniszterelnök magának ellentmondó megnyilvánulásait a Nabucco és a Déli Áramlat vezetékének ügyében, amelyet Washingtonban így, Moszkvában pedig úgy ítélt meg és támogatott, további károkat okozva Magyarország külpolitikai megítélésének. Gyurcsány bukása után, mintha külügyminisztériumban is konszolidálódni kezdett volna a helyzet, végre találtak egy rátermett minisztert a diplomata és uniós tapasztalatokkal rendelkező dr. Balázs Péter személyében, azonban az ország gazdasági helyzete, a kormány népszerűtlensége és a válságkormányzás alapvetően behatárolta a tehetséges politikus szűk mozgásterét.
A tavaszi választások során nagy valószínűséggel a jobboldali-konzervatív Fidesz tud kormányt alakítani szövetségeseivel egy kisebb súlyú, pártharcokkal és korrupciós ügyekkel terhelt szocialista és egy friss radikális jobboldali ellenzéki párttal szemben. Az erőviszonyok adottak, meglepetések lehetnek, de szinte biztos a nemzeti érdekérvényesítés megerősödése a külpolitikában. Erre utal a Fidesz kormányzati múltja, a Jobbik radikális nemzetpolitikája és a bűnbánó szocialisták megnyilvánulása, akik ledobva a liberális pártot magukról, könnyebben tudnak a nemzeti platformjukhoz közelíteni – feltéve, ha nem esnek szét a választások után.
Az ország helyzete meglehetősen szűk mozgástérben adott a brutális nemzetközi kölcsönök miatt, ezen túl a Fidesz korábbi puhatolózásai és nem hivatalos nyilatkozatai némi támpontot nyújthatnak az elemzőnek. A minap nyilvánosságra hozott választási programjuk nem tartalmaz terveket a külpolitikára vonatkozóan, de ismerve az ország belső gazdasági-társadalmi problémáit és a magyar jobboldaltól hisztérikusan tartó szomszédos országok politikusait, ezt sajnos érthetően, de taktikusan kiemelték belőle. A jobboldali szakpolitikusok és a pártvezető nyilatkozatai és korábbi látogatásai megerősítik az euroatlanti irányvonal erősítését, az Oroszországgal normalizálni kívánt jobboldali kapcsolatokat, a feltörekvő Kína felé történő puhatolózásokat, valamint sejtetni enged egy valódi értékalapú nemzetpolitikát a kettős állampolgárság megadásának ígéretével, amelyről mélyen hallgat az ellenzéki párt a kampányban, megelőzendő a szomszédos országok és a szocialisták pánikját és a kampány számukra negatív alakulását. Hallani lehetett a nyilatkozatokból puhatolózásokat Lengyelország és Románia felé, egy megerősített közép-európai szövetség irányába, valószínűleg (az EU felé igyekvő) Szerbiával is kedvező kapcsolat alakítható ki, azonban az ukránokkal történő kapcsolat alakulása bizonytalan az ukrán elnökválasztás oroszbarát fordulata miatt, és szinte borítékolható a szlovák-magyar rossz viszony folytatása- legalább nyárig biztosan, a szlovák országgyűlési választásokig. Északi szomszédunknál jelenleg a populista Fico és pártja legalább olyan népszerű, mint nálunk Orbán és pártja, és ha azt nézzük, hogy Ficonak a puha szocialista külüggyel rossz viszonya volt, borítékolom, hogy a határozottabb Fidesszel a viszony csak rosszabb lesz rövid távon. Európában a stratégiai kapcsolatok erősödését várom a hagyományosan szövetséges Németország, Olaszország (az Orbán-Berlusconi jó viszony adott) és (a jobboldali, magyar gyökerekkel rendelkező Sarkozy) Franciaországa felé. Szinte biztos vagyok benne, hogy a megalakuló Orbán kormány nem fog konfliktusba kerülni az Egyesült Államokkal, amely egyébként Obama alatt figyelmét egyre inkább Ázsiára fordítja Közép-Európa helyett (lásd a rakétavédelmi rendszer történetét).
Összefoglalva markánsabb, a nemzeti érdekérvényesítést határokon innen és túl is figyelembe vevő külpolitikát várok a következő évektől. Kíváncsian várom a szocialisták megváltozott (?) nemzetpolitikai hozzáállását és a radikális jobboldal alapállását. Persze ez még változhat, minden április 11. után realizálódik majd. Tehát ami a külpolitikát illeti: jöhetnek a választások.
Török Tamás
|
