„Nagyobb biztonságot és stabilitást fog kínálni azok számára, akik rendelkeznek biztosítással. Biztosítást fog adni azoknak, akiknek nincs. Csökkenteni fogja az egészségügyi hozzájárulás mértékét a családjaink, vállalkozásaink és kormányunk számára.”- Barack Obama amerikai elnök, 2009 Washington, Egyesült Államok
Az utóbbi hónapokban már többször tárgyalta a magyar média az amerikai egészségügyi reformról szóló elképzeléseket, azonban véleményem szerint a megjelent cikkek nagy része nem nyújtott átfogó képet a rendszerről, annak reformjáról, társadalmi megítéléséről, hiszen sok esetben csak politikai vagy jogi hátterét tárgyalták a publicisták. Rövid cikkemben megpróbálom orvosolni ezt a hiányosságot és tömören, de átfogóan elemezni a tengerentúli egészségügyi változásokat.
 Az amerikai egészségügyi reform tulajdonképpen a társadalom egészségügyi ellátásáról, az ellátáshoz való jogról, annak költségeiről és legfőképpen az ellátás minőségéről szól. Vagyis egy átlagos amerikai polgár milyen körülmények között, mennyiért és milyen egészségügyi szolgáltatást vehet igénybe betegsége esetén. Persze ez túl egyszerűen hangzik, a háttérben számos más szereplő és politikai-ideológiai okok is szerepet játszanak.
A mérhetetlenül drága és kevéssé hatékony rendszer
Mindenek előtt szükséges egy átfogó kép a jelenlegi egészségügyi rendszerről, ahhoz hogy megértsük, mit is terveznek módosítani.
Az USA-ban az egészségügyi ellátó intézmények nagy része piaci alapon működik, amelyeket a versenyszférából irányítanak, kivéve néhány állami programot (ezek a Medicaid, Medicare, VHA és a SCHIP). A társadalom több, mint 15%-a egyáltalán nincs biztosítva és egy jelentős része alulbiztosított, ami emberek tízmillióit érinti a tengerentúlon. Egy 2007-es felmérés szerint több, mint 45 millió embernek semmilyen biztosítása nincs és 25 millió fő alulbiztosított, továbbá mivel a kisvállalkozások csupán 38%-a biztosít egészségügyi ellátást alkalmazottai számára (az emelkedő költségek miatt a korábbi 61%-ról esett vissza 15 év alatt erre a számra), valamint a gazdasági válsággal együtt járó munkanélküliség miatt ez a szám szerény becslések szerint is kétmillióval nőtt az elmúlt pár évben. Mindeközben az Egyesült Államok, GDP-jének 16%-át költi évente erre a szektorra, amely elérte 2007-ben a hatalmas, 2260 milliárd dollárt (egy főre lebontva ez a szám 7439 dollár volt). Ebbe a számba nem számolták bele a magánbiztosítások és magánszemélyek által fizetett költségeket. (Összehasonlításnak nem szerencsés, de itt jegyezném meg, hogy a 2009-es évben hazánk nagyjából 8 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött az egészségügyre). Mindezek tükrében nem meglepő, hogy az USA fizet a legtöbbet az egészségügyi ellátásokra az összes ENSZ tagállam között, sőt egy főre vetítve kétszer annyit költ erre, mint bármelyik G7-es fejlett nyugati ország. Közben az USA „az egyetlen olyan fejlett iparosodott ország, amely nem biztosít minden állampolgára számára egészségügyi ellátást” (Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia Gyógyászati Intézete) és a költségek az inflációt meghaladó mértékben nőnek a szektorban, valamint a magánszemélyek esetleges gazdasági csődjeiben jelentős szerepet játszanak a gyógyászati kiadások. Nem véletlen, hogy dr. David Himmelstein, a Harvard Egyetem oktatója azt mondta: „Hacsak nem vagy Warren Buffet (ő egy amerikai milliárdos), a családod mindössze egy komolyabb betegségre van az anyagi csődtől…a középosztálybeli amerikaiaknak az egészségügyi biztosítás csak kevés védelmet kínál”. Egy Harvard kutatás szerint csak 2007-ben százezer amerikai életébe került az alulbiztosítottság vagy a biztosítás teljes hiánya. Az iszonyú drága rendszer ellenére a várható élettartam az Államokban mindössze a negyvenedik hely körül mozog világviszonylatban és magasabb a gyermekhalandóság is, mint az Európai Unióban. A 191 ENSZ ország között az amerikai egészségügyi rendszer több mutatószám alapján csak a 72. lett egy nemzetközi felmérésben. Egy másik kirívó kutatás szerint, ahol a nők elvesztett éveinek számát vizsgálják egészségügyi okok miatt, az USA hátulról a harmadik az összes OECD ország között (megjegyzem ebben a statisztikában utolértük Amerikát, hiszen miénk a másik hely Mexikóval együtt…). Mindeközben a technológiai fejlettség és ellátottság magasabb, mint más fejlett országban, illetve a várakozási idő alacsonyabb, mint Európában. Tehát mindent összevetve a rendszer hiányos, drága és nem eléggé hatékony.
 Nincs egy egységes állami ellátórendszer, a kórházak többsége magánkézben van, még ha léteznek is helyi vagy tagállami kézben lévő intézmények. Létezik egy átfogó rendszer katonáknak és veteránoknak (Katonai Egészségügyi Rendszer -Military Health System), de ha a veterán katona nem szolgálat közben, leszerelés után sérült vagy betegedett meg, az ellátás neki is fizetős. Az 1991-es Öböl-háborút követően sok katonánál jelentkeztek fizikai vagy mentális betegségek a leszerelés után, amelyeket az állami rendszer egész egyszerűen nem volt hajlandó finanszírozni. A kórházak többnyire fekvőbeteg ellátásra vannak berendezkedve és bizonyos esetekben, ha a páciensnek kevesebb, mint fél éve van hátra az életéből egy súlyos betegség miatt, gyakran kerül úgynevezett Hospice kórházakba, amelyeket közalapítványok, az egyházak vagy az állam finanszíroz.
Az orvosokat és a kórházakat a betegek és biztosítóik finanszírozzák az elvégzett szolgáltatások alapján. Az amerikaiak 85%-ának van valamilyen biztosítása, amelynek forrása a munkáltató, házas- vagy élettárs befizetései, személyes finanszírozások vagy valamilyen állami program útján, illetve ezek átfedésével valósulnak meg. Azon munkavállalók kötelezve lehetnek az egészségügyi ellátások egy részére történő finanszírozására, akik munkaadója fizeti a járulékot (bár ez nem mindig törvényszerű, a munkaadó átvállalhatja a teljes befizetést is). Általában egységes, hogy a munkaadó választja ki a biztosítót, sőt nagyobb cégeknél egyéni megegyezés is lehet a cég és a biztosító között. Kedvelt módja a fizetésemelésnek a biztosítás, hiszen ez adómentes a munkaadóknak. Igen, ez is az Egyesült Államok.
Gyakran előfordul a kevéssé hatékony rendszer miatt, hogy a lényegesnél magasabb költségek történnek kiszámlázásra, amelyeknek csak egy részét fizeti a biztosító (a biztosítási szerződésnek szigorúan megfelelően), a többi költség a beteget terheli. Ebben a rendszerben nincs benne a fogászati és szemészeti ellátás biztosítása, amely egy külön biztosítást igényel. (Természetesen léteznek állami programok). A betegek csak szigorúan a biztosításuknak megfelelő ellátást igényelhetik, azonban ha azon túl kérnek ellátást, természetesen megtehetik saját költségre, sőt bizonyos kórházak és biztosítók között létező megállapodás szerint kedvezményesebben, mint egy nem biztosított polgár.
A kórházak visszautasíthatják bizonyos biztosítások alanyait (többnyire az állami Medicare és Medicaid, amely a szegények, hátrányos helyzetű terhes nők, gyermekek és 65 évnél idősebbek, mozgássérültek állami biztosítási rendszerei), akiknek sokszor gondot okoz olyan intézmény felkutatása a közelben, amely ellátja betegségüket. Léteznek olyan városok, ahol helyi támogatással biztosítva van minden beteg ellátása, de ez általában ritka, hiszen a költségeket valakinek fizetnie kell, aki többnyire a város, közvetve az adófizető polgárok. Gyakoribb a különböző egyházi, jótékonysági szervezetek, alapítványok által finanszírozott kórházak működése szerte az országban. Gyakran fordul elő hosszabb várakozási idő a kórházakban, azonban a sürgősségi ellátásról törvény kötelezi az összes intézményt biztosítástól függetlenül. (Ez többnyire ismerős az amerikai filmekből).
 Melyek tehát a reform részei és milyen azok társadalmi megítélése?
Az elnöki program a következő lényeges változásokat tartalmazza: az új szabályozás szerint a biztosítók nem mazsolázhatnának az ügyfelek között, önkényesen szabva meg a biztosítási díj összegét (amely díjtétel bizonyos társadalmi csoportban, életkor és egészségügyi állapot szerint növekszik). A biztosítók nem állhatnak el önkényesen a biztosítástól, csupán csalás esetén (az elmúlt öt évben 20.000 főnek mondták fel a biztosítását, amely 300 millió dollár költséget jelentett az érintetteknek). A reform nem engedné meg, hogy bizonyos megelőző ellenőrzések költségét a biztosítók a biztosításon felül terheljenek az ügyfelekre (mammográfiás vizsgálatok, influenza elleni védőoltások, diabétesz és daganatszűrő tesztek esetében). A terv szerint a Medicare programot minőségileg fejlesztenék, csökkentve annak költségét. A terv szerint létrehoznának egy közösségi „vásárteret” a „Kereskedés” (The Exchange) névvel, ahol 2013-tól összehasonlíthatóvá válnának a különböző biztosítások és lehetőség nyílna biztosítás kötésére is. Létrehoznának egy állami biztosítót is, amely a tervek szerint leszorítaná a magánbiztosítók költségeit. Az állami biztosító nem tehetne különbséget semmilyen szempont szerint a biztosítandók között. Különböző adókedvezményekkel segítenék a vállalkozásokat alkalmazottaik biztosításának megkötésére.
A kritikák
Ezek mind szép tervek, de ki fogja ezt finanszírozni? Ez az egyik kardinális pontja a reformnak. A gazdasági előrejelzések szerint a reform tíz év alatt nagyjából 1000 milliárd dollárjába fog kerülni az amerikai államkasszának.
 A tervek szerint az ötven főnél több embert foglalkoztató vállalkozások, abban az esetben, ha nem fizetnek biztosítást alkalmazottaik számára, különadót kell fizetniük az államkasszába. Az általános adóemelést a társadalom többsége nem támogatja, ellenben az egészségügy helyzetét a gazdaság után, a második legfontosabb politikai témának tekintik a tengerentúli polgárok. A tiltakozások fő motivációja a közismert szabadság eszméje és persze, hogy a költségeket ki fogja állni. A reform költségeit ezek még nem fedezik. Szóba került a vagyonosok számára kivetett különadó is (vagy akár egy teljes adóemelés is), amit heves ellenállás követett. A republikánusok a szabad vállalkozási szellemmel ellentétesnek vélik, hogy az állam központilag létrehoz egy biztosítót, így kényszerítve korlátok közé a piaci alapon működő biztosítókat. Igen, a gazdasági válságot követő erős állam eszméje, úgy tűnik, hogy a tengerentúlon is kezd gyökeret verni. A biztosítók lobbi csoportjai persze dollár százmilliókat öltek a reform meghiúsítására, úgy tűnik, hogy kevés sikerrel. A hagyományosan erős vallási csoportok azt nehezményezték, hogy ezen túl közpénzből lesznek fizetve az abortuszok – a demokraták kompromisszumból kivették ezt az elemet, tehát minden szövetségi állam egyénileg döntheti el, hogy a biztosítás tartalmazza-e ezt vagy sem. Az ellenzők tehát az állam szerepének növekedését vélik felfedezni a reformban, az angolszász típusú államformákban mindez elegendő ahhoz, hogy egyes radikális tiltakozók Obama elnököt kommunistának nevezzék, aki „a szocializmus kiépítésére tör”. Mindez persze nagyon erős túlzás, de az állam erősödését nem lehet figyelmen kívül hagyni a világ leggazdagabb országában.
Források:
-The Obama Plan: Stability & Security for All Americans (White House, 2010, United States)
-Health care reform: A simple explanation (PolitiFact.com)
-The Five Biggest Lie sin the Health Care Debate (printed version of Newsweek 7th of September 2009.)
-www.healthreform.gov
-www.whitehouse.gov/issues/health-care/
-www.cnn.com/SPECIALS/2009/health.care/index.html
Török Tamás
|
